Minden jóban van valami jó

Meg persze valami rossz is. Ezt gyakran elfelejtjük.
Csak kérünk, kérünk, hátha szerencsénk lesz és mégsem kell megdolgozni valamiért, hanem megkapjuk "ajándékba".
Milyen jó lenne, ha a legkisebb fiúnak nem kellene megküzdeni a családja folyton ráirányuló szerető féltésével, vagy azzal, hogy ő egy bármikor könnyedén felhasználható bűnbak. Milyen jó lenne, ha mondjuk születne egy kistestvére, aki bűnbak lenne helyette. Ugye? Hát akkor kérjünk kistestvért, könyörögjünk, hátha összejön, így nem kell majd csatákat vívni a családdal, csak elégedetten hátradőlni a karosszékben, a reflektor már nem rám világít.
Tegyük fel, hogy bejött az élet. Megszületik a kistestvér. Vajon akkor, mikor már egy hónapja senki nem aludt végig egy éjszakát emlékezni fogunk-e arra, hogy milyen jó, végre nem én vagyok fókuszban? Vagy amikor már csak a rosszat kapjuk meg, mert a kimerültségtől senkinek sincs ideje megdicsérni, eszünkbe jut-e majd a kéjes öröm, amellyel azt tervezgettük, hogy milyen jó lesz egy kicsit, ha majd nem ránk figyelnek? Aligha.

Keveset tudok az életről, de azt igen, hogy nem ilyen.
Ad is, vesz is. Építed a kártyavárat, de sosem lesz meg minden, amit terveztél.
Az előbbi példát befejezve:
Kértél Istentől egy kistestvért. Több mint valószínű, hogy nem a Te kérésedre, de megérkezett, vehetjük úgy, hogy valóra vált a kívánságod, hiszen a testvért te kérted. Azt hitted, ettől majd senki nem noszogat. Nos, ez nem jött össze.
Azt kaptad, amit kértél. Egy kistestvért, aki sír éjjel, sír nappal, mindenki rá figyel és rád sosem. Viszont, ekkor hét évesen, még csak nem is sejted, hogy a testvéred lesz a legjobb barátod, aki melletted áll majd negyven évesen, mikor elhagy a feleséged, veled sír, mikor eltemeted édesapádat és emlékezni fog a születésnapodra akkor is, amikor teljesen magányos leszel és azt hiszed a kutya sem gondol rád.

Ezt kérted, ezt kaptad, minden jóban van valami jó, de nem mindig az, amit látsz.