Vasárnap Vásárhelyen csakugyan ünnep. Legalábbis a szüleim szerint. Meg az ő szüleik szerint. És le merem fogadni, hogy az ő szüleik is legalább hetente egyszer megünnepelték a garabolyos ünnepet, amikor itt a falu (elnézést, Megyei jogú város) apraja nagyja piacra megy. Garabollyal.
Azok kedvéért akik nem környékbeliek, most elárulom, hogy mi is az a garaboly: Kosár. Vesszőből font, általában ovális formájú füles bevásárlókorár. Édesanyám igazi gyűjtő, az utóbbi tíz évben olyan indokolatlan mennyiséget fölhalmoztunk garabolyból, hogy most már a Nagymamám is több garaboly büszke tulajdonosának mondhatja magát. Mert ugye a garaboly lehet natúr, vagy festett, ovális, vagy kerek, bélelt, vagy béleletlen és akkor még szót sem ejtettem arról, hogy milyen csodaszép mintákat lehet a garabolyok oldalába fonni. Azt hiszem Anya részére az egész piacozás csak egy garaboly-divatbemutatót jelent.
Mama és Tata nem ezért járnak piacra. Ők ennél sokkal megalapozottabb és megfontoltabb szándékkal keltek fel elejében minden vasárnap hajnal, mostanság inkább reggel, hogy elbiciklizhessenek a város túlvégén fekvő piactérre.
Még mielőtt elmondanám, hogy mi is ez a valóban nyomós ok, szeretnék egy kicsit beszélni ezekről a bizonyos biciklikről is. Nem gondolom, hogy Magyarországon fene nagy biciklikultúra lenne. Sok városban túl nagy a forgalom ehhez, vagy olyan sok busz jár, hogy fölösleges az embereknek kerékpárra szállni. Az ország nagy részén a dombok nem teszik lehetővé, hogy az emberek biciklivel járhassanak. Ezzel szemben Vásárhelyen minden adott. A dombokat csak hírből ismerjük, a forgalom elenyésző, a helyi buszok maximum öt óráig járnak, de gyakran addig se. Nálunk még a szomszéd Marika néni is az öreg fekete ruszki biciklijével megy mindenhova, és ez azért nagy szó, mert ő már kerek tíz éve tölti minden évben a nyolcvanötödiket. Szóval, ha piac, akkor bicikli.
Nos, remélem mindenki már kellőképpen izgatott, hogy vajon Mamáék a friss zöldség vagy az olcsó hús miatt nem hagynak ki egyetlen piacnapot sem hosszú évek óta, segítek, a fenti okok egyike sem lenne elég ehhez a hűséghez. Ha csak hús kellene, Mama elküldené Tatát, ő ahhoz jobban ért; ha csak a zöldség miatt, hát Mama maga menne el, neki ahhoz van szeme.
Na de a pletyka! Azt csakis első kézből érdemes!
A vasárnapi piacnapok értékesebbek, mint a heti összes Délvilág, pedig abban aztán minden benne van!
Van ugye a Ferkó bácsi. Ő egy két bottal járó gyászhirdetési lexikon. Mindig naprakész. Ki, hogy, miért halt meg, mikor, hol lesz a temetés, ha megvolt, akkor ki sírt, ki nem sírt és ki késett el. Ferkó bácsit ez tartja életben, illetve ugye a totó, hogy ki következik. 13+1-ből nyolcat tuti eltalál.
Éva nénit mindenki kerüli, ő a helyi szószatyor. Neki mindig mindene fáj, ő mindig majdnem meghal, vagy ufót lát. Mindig megkérdezi, hogy hogy vagy és sosem várja meg, hogy válaszolj, mert te úgyis jól vagy és úgyis visszakérdeznél, neki meg épp fáj az epéje, meg a petefészke, ráadásul éjszaka meglátogatta a Zámbó Jimmy szelleme. Nem lehet lerázni, mindenkit ismer és ha megszólalt, akkor fél óráig tuti nem vesz levegőt. Mama és Tata már beosztották, ha elkapja őket egyszer az egyikük, másszor a másikuk hallgatja végig, így legalább valaki hamarabb szabadul.
Mióta Zolival közelebbi barátok, nem kell korán kelni, Zoli ugyanis úgyis kimegy ötre, neki bérelt helye van, árul. Hogy mit, azt ő is nehezen tudná megmondani, csupa hasznos dolgot. Például mozgásérzékelős macskát, aminek villog a szeme és női hangon nyávog, ha elsétálsz előtte, elemes buborékfújót, ami a Dallas főcímdalát énekli, ha buborékot fújsz vele, orgonaillatú szappant, aminek a szagát három napig sem tudod lemosni, önmagától töltődő mágneses elemlámpát, ami kicsit hasonlít egy lézerkardra, elektromos kakukkos órát és törülközőket japán mesefilmhősökkel, akiket senki sem ismer. Bármit be tud szerezni a jövőhétre és ha akarod lenyírja a hajad, bár abban nem lesz köszönet. Szóval Zoli hajnaltól kinn van, ő mindent megtud és szívesen továbbadja Tatusnak, ezért nem kell már olyan korán kelni.
A piac kétségkívül legnagyobb sztárja a kiskutyás bácsi. Őt egyszer elütöttük autóval, úgy, hogy az elektromos biciklijével beleszaladt az előre haladó autónk fenekébe oldalról és még ő akart perelni. A kiskutyás bácsinak legalább három elektromos biciklije van és legalább húsz kétkilós kicsi kutyája, akik folyamatosan szaporodnak. Rendszeresen kihozza őket a piacra egy a biciklijére szerelt utánfutón és nagyon drágán próbálja őket eladni. Fajkutyák. Az udvarban tenyésznek. A kiskutyás bácsi kacsákat is árul, befőttesüvegből. Neki mindig van története, őt hetente leütik, kirabolják, elütik, megverik, átkutatják az udvarát ékszereket keresve, vagy szimplán elrabolják. Kár, hogy nem ment színésznek. Csudajól megy neki a játék, valahonnan még élethű gipszeket is tud szerezni.
Holman Mama és Holman papa személyes kedvenceim, ők Trabanttal járnak és gyönyörű nárciszokat hoznak a kertből. Ha nincs már nárcisz, hát tulipánt, ha elnyílt a tulipán kardvirágot. Nem mondhatnám, hogy pletykások, de ha kérem -és miért ne kérném- mindig mesélnek Helgáról, az unokájukról, aki jó barátom volt az iskolában. Biztos vagyok benne, hogy olyan finom csokifagyit még soha senki sem főzött mint Holman Mama nyaranta és nem ismertem mást, akiknek bordásfaluk is volt otthon. Még azt is megengedte, hogy Terike néni helyett én is Mamának szólítsam, pedig nekem már volt egy igazi Mamám. Őket nagyon szeretem. Mindig elmesélik, hogy a régi rendszerben, nagy házuk volt, zongorával, aztán jöttek a kommunisták és mindent elvettek. A zongorát régen megsirattam, annyira sajnáltam őket...
Miután Tata és Mama mindent megtudtak, és Kalmi is átnézte az ócskapiac minden zegzugát,beülnek Anyuval az Egri Borozóba és megvitatják ki mit látott.
Szép itt nálunk a Hetedik nap, amikor a Teremtő is megpihent, más ízű a vásárnapi húsleves a házi csigatésztával, szebben szól a déli harangszó, kicsit megáll az Élet és minden a helyére áll egy napra.
Szeretlek Te, Garabolyos Ünnep!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése