Sosem gyógyulsz meg

Égő seb vagy.

Nincs nap, hogy ne mutass újat.

Zsibbadsz, fájsz, friss vagy és dohos.

Néha csak úgy örülök, hogy élek.
Ilyenkor mintha a madarakkal szállnék.
Egy dal vagyok.

Aztán lerántasz a sír mélyébe és megnémítsz.
Ilyenkor hideg vagyok, inkább komor.

Nem értem a halált.
És ő sem ért engem.

Mindörökké. Frászt!

És Isten megint hallgat

Tördelem a kezem.
Nincs már mit mondani.
Vigasztalni nem tudlak.
Magamat sem tudnám, hát még téged.
Most mondjam, hogy fogadd őszinte részvétem?
Nem mondom.
Nem azért, mert nincs szívem.
Itt elapadtak a szavak..
Döbbenet maradt egy test, némi salak..
Ennyi volt az élet.
Más volt, ez van, csak az emlék maradt.

Feketerigó

sétálok a fasoron és nézem, hogy honnan száll az ének
egy ilyen kicsi tüdőből teleénekled az étert
nem látlak
valahogy sosem látlak, csak mikor nem egyedül vagyok
rossz lenne a szemem?
vagy csak egyszerűen nem is kereslek igazán?
hiszek benned, nem kell, hogy lássalak
azért, ha úgy gondolod
szállj le hozzám
édes kismadár

Piskótás gesztenye túróval

- Tonikot.
- És sütit is kérsz? Én csináltam.
- Ugye nem csak miattam?
- De.
- Nagyon finom.

Apró hazugságok.
3 szeletet is megevett. Vagy négyet.
Pedig finom.. na az pont nem volt.

régen nem láttalak

és most megállt a lélegzetem
összekulcsoltam a karom
mindenféle hülyeséget beszéltem
és vártam, hogy megnyílik a föld és elnyel
aztán mégis inkább elküldtelek
mindegy.
szerintem nem is figyeltél
szerintem soha sem hallgattál úgy igazán
vagy az is lehet, hogy ezt én akartam
hogy senkinek higgy..
meg persze lehet, hogy tényleg az vagyok
mindegy.
hang a hátam mögül: "Ennyi volt?"
hát.. eddig azt hittem a beszéd az erősségem
ennyire kétséges hogy lehet valami?
keress meg kérlek, én nem tudok álmodni
vagy légy örökre boldog
mindegy.
mégsem

Diák munkacsoport vezető

- Őhm.. a személyidet elkérhetném?
- Persze. ((Mondjuk akkor miért tegezel? Én én miért vagyok zavarban?))
- Rendben, köszi.
- Semmiség.
- 600ft lesz.
- Tessék.
- Ez nem a pénz. Ez a személyid.
- ((Nézd már meg jobban.)) Öhm.. bocsi tessék.
- Köszönjük, hogy nálunk vásároltál, szép estét kívánunk..

Hugi, te jobb vagy mint a fater.. neki ez 51 drága másodpercébe került...

Kerek

Nos.
Kerek.
Vagy üres.
Ahogy viselkedsz. Az lennél?
Hát.. akkor én nagyon furcsa vagyok.
Semmit sem tudok megmagyarázni.
Virágot a hajamba. Bájos.
Élmény Önnel egy évezredben élni!!!

S én hol vagyok? Az Isten miért hallgat?

Esz a fene.
Már megint, még mindig.
El akarlak felejteni. Szép is lenne. Egy szép tavaszi napon, mondjuk a tegnapin felébrednék, rád gondolnék és egyszerűen nem éreznék semmit.
Szétnéznék a ruháim között -ez amolyan kávépótló rituálé- és kicsit sem gondolnék arra, hogy -Hú, ez lesz majd rajtam, mikor meglátsz.
Csak kiválasztanék valamit, meg se nézném mit, felvenném és kisétálnék az utcára. Hidegen hagyna, hogy szembejössz-e vagy sem, vagy hogy mit szólsz majd. Csak azt tudnám, hogy én majd nem szólok semmit.
Igen. Ezt akarom.
És nem csak akarom, meg is próbáltam. Csakhogy nem ment.
Érted te ezt?
Akarok másra nézni, akarlak nem látni.
Elmegyek más vidékre, megnézek másokat. Tetszelgek, kedves vagyok, táncolok és kikezdek akivel lehet. De mindegy is, végül magam rázom le őket.
"Kotyog csak féltelin,
mi megtelést erőltet.
Elhagylak, s lépteim
megint mögéd szegődnek."

Új élet

Hát ezért féltem én ettől.
Hozzáfogtam valóra váltani az álmaimat.
Vagy ők fogtak hozzá magukhoz.
És akkor most mi lesz?
Mától fogva végtelenül boldog leszek? Vagy megcsalom magam és képes leszek belefásulni abba amit szerettem?
Hol a lendület?

Sosem hittem, hogy nekem valami olyan is sikerülhet, amit tényleg szeretnék..