Fény.

Egy egyszerű lány balesetben meghalt. Persze ilyen hirdetés nincs az újságokban. Y-t az édesanyján és munkatársain kívül sokan ismerték, de senki sem emlékezett rá igazán. Autójában érte a halál, egy fának ütközött. Megijedni sem volt ideje, olyan volt, mintha hatalmas álmosság vett volna erőt rajta és elaludt.

-O-

Egy fehér, tiszta szobában tért magához, álmosságot nem érzett. Minden tagja friss volt, minden mozdulata üde. Érezte, hogy fiatal, hogy már minden rendben van. Arra gondolt, hogy hazamegy, vesz egy jó meleg fürdőt, felhívja az édesanyját, bemegy a munkahelyére és bepótolja az elmaradásait. Elindult az ajtó felé, hogy elkérje az orvosától a táppénzt igazoló papírját. És akkor megdöbbent.

„- Hol az ajtó? Miért nincs ajtó? És ablak sincs.”

A pánik illata szállt a levegőben. Egyszemélyes pániké.

„- Hol az ajtó? Hol az ablak? Honnan jön egyáltalán a fény?”

A tükörből. A földig érő hatalmas tükörből áradt a fény. Tehát a szobában is fény volt, csak azt verhette vissza a tükör. Ez egy zárt rendszer.

A tükörrel egyébként minden rendben volt. Y meg volt elégedve a külsejével, nem volt szebb se, rútabb se mint szokott.

A tükörben látta meg az asztalt, és a csokrot. Döbbenten fordult meg, az asztalon egy sírcsokor hevert. Magával ragadta a rémület, minden csontja fagyos lett, hevesen vert a szíve.

Most már tudta, neki jött a csokor, az ő sírjáról való. Próbálta felfogni azt, amit már tudott.

„- Meghaltam. Meghaltam, és most itt ülök egy fehér, tiszta szobában. Nem vagyok bezárva, mert még ajtó sincs, amivel bezárhattak volna ide. Nincs más választásom, itt kell lennem. Asztal, székek, csokor, tükör. Várok”

Rövid időn belül rájött, hogy mire vár.

„- Halálom után Isten színe elé kerülök. Most ez a rész jön, és ez egy amolyan váró-féle lehet. (Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban.) Miután elbeszélgettünk, kinyittatja a Mennyek kapuját, és bebocsájt majd. Máshova nem mehetek, hiszen mindig Istennek tetsző életet éltem. Hát várok.”

És várt, és várt. Várt egy istenre, akit sose látott, akit sose hallott. Akinek mindig meg akart felelni, bár nem is tudta mit vár tőle.

És várt. Várta Istent, aki nem jött.

Felkelt, járt egy kicsit, leült. Megszámolta a lábujjait. Mind megvolt. Ujjaival átfésülte a haját, nézegette magát a tükörben. Ilyen dolgokra sosem szakított időt, és most különösen jól esett neki. Nézte a tükröt, benne hibátlan fogsorát, lerágott körmeit, és elmosolyodott.

Nem ő. A tükör.

Persze Y azonnal lereagálta a mosolyt. Hát mégis furcsa lenne, ha mást csinálnának a tükör és ő. De ez egy konok tükör volt. Végigsimított a haján, és ezt Y ugyanígy megtette. Tükörképe lett saját tükörképének.

Játszottak még egy ideig, de Y ráunt, hogy a tükör diktál neki, és nem fordítva, ahogy lennie kellett volna. Visszasétált az asztalhoz, leült a sírcsokor mögé és meredten bámult előre. Nem nézett a tükörre. Véletlenül sem.

„- Nem nézek oda. Nem. Csak azért sem. Rrr. Még hogy egy tükör játsszon velem. Biztosan megőrültem, elvégre nem kis trauma az embernek meghalni és várni az ő Istenére.

Ezért is nem szabad odanéznem. Meg azért sem mert…”

Y úgy érezte, hogy valaki erősen nézi, hogy bámulja. Óhatatlanul odalesett és semmi szokatlant nem látott: egy átlagos tükörből tekintett vissza rá a saját átlagos tükörképe.

Felállt, sóhajtott:

„- Hát mégis normális vagyok. Hála Istennek. –aki nem jön – de hol van már?”

Éveknek tűnő percek múltak el, és Y megpróbálta elfoglalni magát, de nem ment.

Arra gondolt, hogy jó lenne felkészülni a Mennyek országára, de nem igazán tudta, hogy hogyan is kellene felkészülnie a végtelen boldogságra, ami ott vár rá.

Rágta a körmeit és várt. Már bármi, ami kizökkenti jobb lett volna, mint ez az üres várakozás,

Ránézett a tükörre és keserűen felsóhajtott:

* Legalább igaz lett volna, amit láttam. Akkor legalább nem unatkoznék.

Y kérése parancsnak bizonyult, és a Tükörkép egy mozdulattal életre kelt, mint ahogy azt azelőtt is tette. Elmosolyodott, megigazgatta a haját, és kilépett a tükörből.

Y persze nagyon megijedt. Csak keveseknek adatik meg az, hogy rögtön megvalósul, amit kívántak. Y valójában még azt sem tudta, hogy ezt akarta-e.

Annyi mindent kérünk, miközben át sem gondoljuk, hogy igazán szeretnénk-e azt.

Visszaút ismét nem volt, a Tükörkép pedig kicsit sem volt zavarban. Tétovázás helyett leült Y-nal szemben, és szórakozottan babrálni kezdett a sírcsokor egyik rózsájával.

Y szoborrá meredten nézte, egyszerűen nem jött ki hang a torkán.

- Szép ugye? – kérdezte mosolyogva a Tükörkép- Te kaptad, mert nagyon szeretnek.

Biztosan emlékszel, hogy a virágok a szeretettől ilyen szépek.

Y bólintani sem tudott.

- Az a szeretet, ami Téged körülvesz, példaértékű. Nem sokfelől jön, de forrása kiapadhatatlan. Igazán boldog lehetsz.

Ez a gondolat teljesen kizökkentette Y-t. Nem tudott szabadulni attól, ami egész életén át kísérte:

„- Nem voltam még boldog! Ne lehettem boldog, pedig én másra sem vágytam.”

Rájött, hogy kínos a csend. Gyötrő. Sóhajtott:

* Tehát Anya szeretett.
* Persze, hogy szeretett. Nagyon szeretett Téged is.

Y-t ekkor különös érzés fogta el. Rádöbbent, hogy a Tükörkép tulajdonképpen az ő ikertestvére is lehet.

„- Miért is ne? Itt várok Istenre, aki úgy tűnik nagyon elfoglalt. És hogy ne unatkozzak: elküldte az ikertestvéremet elég. Most már biztos, hogy a Mennyországba kerülök.”

Miért másért kaphatna ő ilyen kellemes társaságot a számára utolsó ítélet előtt?

Olyannyira belefeledkezett ebbe a gondolatba, hogy eszébe sem jutott az, hogy édesanyja sosem említett neki halott ikertestvérét.

Édesanyjára gondolt, és újra elfogta a kétségbeesés. Rázta a sírás:

- Szegény Anyám! Eddig is csak én voltam neki, és mostantól teljesen magára maradt..

- Sohasem volt egyedül. - mondta s Tükörkép nyugodt maradt, és továbbra is mosolygott.

Y tehetetlen dühöt érzett:

- És ezt Te miből gondolod? Én álltam mellette az elmúlt 27 évben, vagy Te?

- Talán nehéz lesz elhinni, de én mindig vele voltam. Ha valakit igazán szeretsz, akkor nem kell mindig a kezét fognod.

- Mi a helyzet akkor, ha a legfontosabba sohasem sikerült megtennem? Ha sosem tudtam kimutatom azt, hogy mennyire szeretem?

- Tudta.

-O-



- Nem értem, hogy miért pont most kellett meghalnom. Már majdnem kész voltam az életre.

- Pontosan mit értesz ez alatt?

- Lediplomáztam, lett munkám. Elég pénzt kerestem, hogy vegyek egy házat. Mostantól nem kellett volna kuporgatnom. Valóra válthattam volna az álmaim. 27 éves vagyok, és soha nem voltam szerelmes.

- 27 éves vagy, és soha egy férfira sem néztél rá.

- Eddig erre nem volt időm, most kezdtem volna el mindent.

- Azt hiszem értem. Nem kell ugyanezt gondolnod, de szerintem az élet ennél sokkal korábban kezdődik. Ameddig jártad az utad erősen koncentráltál. Mindvégig egyetlen pontra összpontosítottál. Ez maga a cél volt. Nem rossz dolog a céltudat, és van, akinek sokkal kevesebb jut ebből.

- Akkor hol volt a gond?

- Amíg a célod felé meneteltél elfelejtettél szétnézni. Varázslatos tájakat jártál be, és nem is tudatosult benned, hogy ez a csoda maga az Élet volt. Nem a végállomásért utazunk. Az Utad volt az Életed.

- Nem értem. Hol várt a Szerelem?

- Számtalanszor elmentél mellette, anélkül, hogy észrevetted volna.

- Biztos hátteret akartam a gyerekeimnek.

- Az egyik fele teljesült annak, amit kértél.

Y üvölteni szeretett volna. Haragudott, nem tudta kire, nem tudta mire. Talán magára. Tehetetlen volt.

- Én ezt nem így akartam! Húsz éve minden napom erre ment rá. Hogy megfeleljek. Erkölcsös életet éltem. Napközben robotoltam, este imádkoztam. Mindent megtettem, hogy istennek megfeleljek. Hát hol van most Isten? Miért nem hagyta befejeznem, amit elkezdtem?

- Isten mindenhol ott van. Talán azért vette el az életedet, mert boldogtalan voltál.

- A boldogság majd a Mennyországban vár rám…

- Értem. Egyet viszont szeretném, ha tudnál: Minden lehetőséget megkaptál arra, hogy boldog legyél.

- Ki vagy Te, hogy ilyen sokat tudsz? Úgy nézel ki, mint én.

- Vagy épp Te vagy olyan, mint én.

- Az teljesen mindegy. Anya sohasem mondta, hogy lett volna ikertestvérem.

- Nem is volt.

- Végképp nem értem, hát ki vagy Te?

- Ki hogy hív. Te például Istennek.

- Teremté tehát az Isten az embert az ő képére.

- Pontosan.

- Remek. Hát mégis itt vagy. Akkor ugye a Mennyországba kerülök?

- Nagyon sajnálom Y. Onnan jöttél.

2010 márciusa