Egy érett nő

Tegnap úgy döntöttem, hogy nő leszek. Sőt! Nő.
Ezt Kálmánnak is a tudtára adtam. Megmondtam neki, hogy ez az egész nő dolog egy puzzle, és már csak az utolsó részlet hiányzik, mégpedig az, hogy nincs saját alapozóm. Harciasan a szemébe néztem, megmondtam neki, hogy eddig tartott a gyerekkorom, most elbiciklizek a városba, megveszem az alapozót és többet nem leszek senki kislánya.
Azt szeretem Kalmiban, hogy komolyan tudja venni az ilyenféle kirohanásaimat. Még asszisztál is hozzá.
Így aztán Kalmi biciklijén elkerekeztem a barátnénimhez és együtt nyakunkba vettük a várost, hogy megtaláljuk női létem utolsó elengedhetetlen kellékét, az alapozót.
Persze közben vettünk krumplit is, meg hagymát, meg minden ilyen furcsaságot, amit a nők szoktak vásárolni. (én annyira nem, de majd ha meglesz az alapozó)
Egyre jobb kedvünk lett, bár a megfelelő alapozó sehogy sem akart felbukkanni a horizonton.
Végül, jó pár óra vásárolgatás után, csak meglett, addigra ki is ment a fejemből, hogy nő terveztem lenni.
A drogéria pénztáránál pofátlanul jókedvűen nevetgéltem és mikor sorra kerültem a pénztárosnő a következőt mondta:
- Ó ti még olyan gyerekek vagytok, nektek adok két csokit is.- és egy mozdulattal két jókora mikuláscsokit csúsztatott a kis szatyorba, amelybe előzőleg az alapozómat tette. Megrökönyödés és csalódottság helyett üdvrivalgásban törtünk ki Szabrinával és sasszéban közlekedtünk hazáig.
Hát így.
Gyanús, hogy nőnek lenni mégsem annyi mint egy puzzle és ha az lenne is, messze nem járok az utolsó darabjánál. Sebaj. Egy kis csokival könnyen megvigasztalódtam.
Továbbra is a gyereknapot ünneplem. :)